Az antikvárium polcán

Az antikvárium polcán

Próbállak papírra vetni, elemezni,
Verset írni, rád múzsaként tekinteni,
Majd a fiók mélyére vetni, elégetni;
Hogy el ne olvashassa senki.
Próbállak titokban tartani; magamnak,
Mint egy populáris Ady-verset,
Amit valójában senki sem ért, mégis
Minden sarkon szavalnak.
Mert jól hangzol, könnyen jön rímed a számra,
Mert egy poros könyvből léptél elő,
Az antikvárium hátsó polcáról
Shakespeare szonettjévé válva.
Mert ahogy lépsz- a járda tóvá olvad tőled,
Nem lángra gyújtottad szívemet,
Csak megfogtad az álmaimat,
S magaddá gyűrted össze őket.
Szeretném kimondani: ,,szeretlek".
A nyakadba borulva zokogni,
A lábad előtt térdepelve bevallani:
Elérted, amiről álmodtál, fogalommá tettelek.
Próbállak leírni; egy vallomás lehet ennyi,
Felejteni, ketté tépni mindent,
Jónak lenni, mert neked jó lesz,
Ha nem olvassa soha senki.