Büszkeség és balítélet - egy lényegretörő előadás margójára
A Vígszínház évről évre egyre kevésbé befogadható darabokat állít színpadra, legutóbbi ilyen élményem "Az ember, aki elvesztette az időt" c. mű feldolgozásának megtekintése alkalmával volt. Azonban kedden láttam Jane Austen a "Büszkeség és balítélet" c. regénye alapján készült adaptációt, és végre nem csalódottan, hanem pozitív tapasztalatokkal tele jöttem ki a színházból.
A népszerű történet valószínűleg mindenki számára ismert;
a regény a Bennet család leánygyermekeinek eladó sorba kerülését, és legfőképp Elizabeth Bennet és Mr. Darcy bonyolult, előítéletekkel és társadalmi elvárásokkal terhelt kapcsolatát mutatja be, amely végül kölcsönös megértésen és szereteten alapuló szerelemmé érik. A műben tárgyalt problematikák középpontjában az egyéni fejlődés, a társadalmi osztályok közötti feszültség és az előítéletek legyőzése áll.
Letisztult, mégis izgalmas a díszlet; a gyönyörű, fehér kosztümök, az egyszerű rendezés remekül kihangsúlyozzák a kellemes történetet.
Nem szükséges sokat mondani a cselekmény színpadi megjelenítéséről; hiszen egészen minimalista megoldásokat láthatunk - amit én nem bántam -, mindössze egy-két szimbolikus elemmel (fénygömb, virág - ezek jelentését a befogadók egyéni értelmezésére bízom, de szerintem rendkívül ötletes).
A színművészek játéka kevésbé volt intenzív és szélsőséges a szokásosnál, ezzel is megfelelően igazodtak a mű visszafogottságához, alkalmazkodtak a szerepük által meghatározott jellemekhez. Alapos munkával vágták meg a szöveget, kiemelve a lényeget, és fényekkel, kiállással a tételmondatokat, kiszólásokat is jól érzékeltették a művészek. Elizabeth Bennet és Mr. Darcy megszemélyesítői, Waskovics Andrea és Wunderlich József összeillő párt alkottak a színpadon, egészen természetesen, hiteles módon formálták meg a főszereplőket, mindvégig fenntartották a nézőkben a félelmet és izgalmat, hogy mégis mi fog történni velük - őszintén, még én is izgultam, pedig nem először találkoztam a történettel. A szívemet az ő játékuk dobogtatta meg leginkább, talán azért is, mert ennyire meggyőző volt kölcsönös érzelmük megjelenítése, vagy mert az ő történetük áll legközelebb hozzám.
Jane Bennet és Mr. Bingley párosa Varga-Járó Sára és Medveczky Balázs előadásában nagyon szerethető volt, bár a prózájukat kevéssé lehetett érteni - nem artikuláltak jól, így néha a lényeg elveszett.
Három kiemelhető alakítás volt még, Mr. és Mrs. Bennet alakítói, Lukács Sándor és Hegyi Barbara, akik egészen komikus jeleneteket vittek színpadra játékukkal, ami nagyon felpezsdítette az előadást; és William Collins bőrébe bújó Gyöngyösi Zoltán, aki ugyanígy örömteli perceket okozott a közönségnek.
Egyetlen erős csalódás ért a látottak során, ami Halász Juditra vonatkozik: az első sorból különösen hallható, általános beszéd hangerejű súgás sem segített a színésznőn, aki pont a mű lényegét felejtette el kimondani; így azok számára, akik nem olvasták a regényt, vagy nem láttak más adaptációt, nem derült ki, hogy Mr. Darcy És Elizabeth Bennet miért lehettek egymáséi a történet végén.
Számomra a darab pillanatnyi élménye abban segített, hogy tudatosítsam, mennyire értékes, ha van valaki az ember életében, aki szereti, akire párjaként tekinthet és feltételek nélkül számíthat rá. Aznap este végig mosolyogtam hazafele jövet a színházból azon, hogy "milyen szerencsés is vagyok én", és mennyire hálás vagyok azért, hogy szerelmes lehetek. Ez a legjobb érzés.
Összességében egy nagyon könnyen befogadható, legfőképp diákoknak - de természetesen bármely korosztálynak - rendkívül hasznos és élvezetes adaptációt láthattam. Könnyed szórakozásnak tökéletes volt. Kifejező volt a minimális díszlet, így a szereplőkön és a cselekményen volt a hangsúly, amit nagyon jól szűrt meg a rendező, Valló Péter.
Írta: Szakács Lelle
Az indexkép a Vígszínház tulajdona, Dömölky Dániel készítette