Kié az utolsó szelet?
Húsz perce szenvedtek a matrac felfújásával. Ez nem sok idő – húsz év házassághoz képest egészen biztosan nem az. Mégis, a tűző déli napsütés, a szúnyogok módszeres támadásai és a partmenti bódékból áradó olajszag megbénították a bágyadtan párás levegőt.
- Nem találom a fránya lyukat, fújj egy kicsit bele, hátha megérzem, hogy hol ereszt.
A negyvenes évei közepén járó nő feszült figyelemmel tapogatta a gumimatrac sikamlós felületét. A hidrogéntől kókadozó hajtincsei puffadt arcába tapadtak, bikanyakán három kövér izzadságcsepp oldalgott komótosan egyrészese pántjáig. Már a rég kivágott címkét is érezni vélte az anyag alatt – olyan helyeken is, ahova egyébként még véletlenül sem varrnak címkéket. A férje apró, vonalszerű száját a szelepre szorította, úgy fújt, mintha az élete múlna rajta, de a stilizált pizzaszelet csak nem akart az ígért, egyszer két méteres csúcspontjáig dagadni.
- Biztos valamelyik hülye haverod basz...rontotta el, amikor Máltára mentetek a BL-re – kapta elő a változókori vészhelyzetekre tartogatott kézitörülközőjét a nő, majd pár erőszakos simítást intézett el vele gyönygöző, erektől barázdált homlokán.
- Anya káromkodott! Baszta, baszta! – pattant fel a kiterített pokrócról hétéves, hirtelenszőke fiuk, sietve a strand közönségének tudomására adva az egzisztenciális válsághelyzet komolyságát.
- Persze, de véletlenül sem a tehéntestű anyád durrantotta ki, amikor ezen heverészett két óra hosszat a fövenyen. Ez egy úszómatrac, bazdmeg. Vízben kell használni – szuszogott a férj két fúvás között.
- Bazdmeg! – rikkantott a kisfiú vidáman.
- Az úszómatrac az valami nyelvújítási szó akar lenni? Az gumimatrac, te barom. És ez nem is matrac, hanem egy tetves pizza, aminek amúgy semmi értelme, mert se a fejem, se a lábam nem fér fel rá – vágott vissza a nő, aki már teljes felsőtestét az anyaghoz préselte, hátha hamarabb megérzi a szivárgó levegőt.
- Csak tudnám, hogy miért nem vizsgáltad meg, mielőtt bepasszíroztuk a kombi csomagtartójába. Egy szabadnapom van, és azt is azzal kell töltenem, hogy bohócot csinálok magamból a szemesi strandon mindenki előtt – dühöngött a férfi kifulladva.
- Anya, sült krumplit akarok – húzgálta az úszódressz szélét a kisfiú.
- Nem, most apáddal küzdünk. Menjél a homokozóba, vagy vedd elő a telefonomat a sárga szatyorból – legyintett kimerülten a nő. – Te pedig maradj csöndben, ha nem járnál bulikázni munka helyett, akkor több időt tölthetne együtt a család. Ja, és te is ellenőrizhetted volna, nehogy már minden az én dolgom legyen. Főztem, mostam, takarítottam, varrtam a gatyáidat... képzeld, erre nem maradt időm.
A férfi megvakarta haloványan kopaszodó fejbőrét. Sörhasán csillogott a verejték, a naptej foltokban mállott le pattanásos vállairól.
- Jó, akkor add ide, megoldom egyedül – rántott egyet a sorvadt pizzaszeleten, ami az egész procedúra ellenére éppen olyan élettelenül hervadozott, mint azelőtt.
- Azt már nem. Akkor sem éreznéd meg, hogy hol ereszt valami, ha beférne a fejed a lyukon – markolta meg erősebben a nő.
- Te meg egy szuszra elájulsz, úgyhogy meg se próbáld egyedül – ráncigálta a férfi.
- Ja, persze, a férfierő, süket duma, amit nyomsz. Legalább én észreveszem, ha valami elromlott, ha rajtad múlt volna, tiszta laposan is megpróbálsz ráheverni – mélyesztette korallpiros műkörmét a gumiba a nő.
A pizzaszelet darabokra szakadt. Az a fránya lyuk soha nem lett meg. Huszonkét nap múlva adták be a válókeresetet.
Írta: Deli Mandula